A Világbank támogatja a pakisztáni gazdaság fejlesztését
A Világbank három éven belül összesen 1,2 milliárd dollár kamatmentes hitelt kész nyújtani Pakisztánnak a makrogazasági stabilitás megerősítése, az üzleti feltételek javítása és a humán fejlesztési programok elősegítése céljából.
A pénzintézet iszlámábádi irodavezetője szerint a hitelt a világbank e területre szakosodott pénzintézete, az International Development Association (IDA) nyújtja, évi 400 millió dolláros részletekben; az első részlet a július 1-én indult folyó üzleti évben esedékes. Amennyiben a program végrehajtása megfelelően alakul, az IDA 2004-tól évi 600 millió dollárra növeli az éves hitelkeretet; a nemzetközi újjáépítési és fejlesztési bank (IBRD) ugyancsak ettől teszi függővé a hitelezés 2004. évi újraindítását.
Pervez Musharraf államfő 1999 októberi hatalomrajutása óta több gazdasági reformot indított be, amelyk többek között az adóalap kiszélesítését, a devizapiacok liberalizációját, az olajipari szektor piaci alapokra való helyezését és a költségvetési hiány csökkentését célozták, egyúttal javították a donorokkal való kapcsolatot. A Nemzetközi Valutaalap tavaly decemberben 1,3 milliárd dolláros fejlesztési programot hagyott jóvá.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.