A Reuters által megkérdezett elemzők 3,6 százalékos, illetve havi összevetésben 0,6 százalékos termelői ár inflációt vártak. Az áremelkedést túlnyomó részt az energiaárak növekedése gerjesztette.
A termelői árak emelkedésének üteme folyamatosan lassul 2011 októbere óta, amikor 5,5 százalékkal nőttek az árak.
Az energiaárakat és az építőipari árakat leszámítva a termelői árak éves szinten csupán 1,5 százalékkal, februárhoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal emelkedtek márciusban.
Az energia drágulásának szerepét mutatja, hogy az energiaárak februárhoz képest 1,4 százalékkal, éves összevetésben pedig 8,5 százalékkal emelkedtek, ami sokszorosan meghaladja a termelői áriak átlagos növekedésének ütemét.
Az euróövezetben egyedül Németországban nőtt az index, a februári 3,2 százalékkal szemben 3,4 százalékon állt márciusban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve