A munkáltatók, de egyes polgármesterek is kérik a kormánytól, nyissa szélesebbre az ország határait a külföldi munkavállalók előtt - mondta a tárcavezető. Romániában a kormány szabja meg minden évben kormányhatározat révén, hogy hány külföldi munkavállalót fogadnak az Európai Unión kívüli országokból. Az idei évre 5500 ilyen munkavállaló alkalmazását engedélyezték - írja az MTI.
Vasilescu szerint a munkáltatóknak inkább a külföldön dolgozó románok hazacsalogatásával kellene próbálkozniuk, valamint a magas munkanélküliségi rátájú megyékben kellene munkaerőt keresniük. Csak ez után kellene figyelmüket az afrikai és az ázsiai munkaerőpiac fele fordítaniuk. "Addig amíg 3 millió román dolgozik külföldön, és Romániában kezdtek növekedni a bérek, nem látom értelmét, hogy afrikai és ázsiai személyeket fogadjunk be" - mondta a miniszter. (Tízezrek tüntettek a kormány ellen a szomszédban.)
Emlékeztetett, hogy a kormány több intézkedést hozott, ami megkönnyíti állástalanok alkalmazását otthonuktól távolabb eső településeken. Ilyen az állami lakbértámogatás, amit azok a nyilvántartott állástalanok igényelhetnek, akik lakhelyüktől több mint 50 kilométerre eső településen vállalnak munkát.
Az építőiparban, a mezőgazdaságban és az információtechnológia ágazatban van a legnagyobb munkaerőhiány. A mintegy 3 millióra becsült külföldön dolgozó románok zöme a miniszter szerint éppen az építőiparban és a mezőgazdaságban dolgoznak fogadó országaikban.
Szeptemberben 5 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, a nettó átlagbér elérte 2376 lejt (159 100 forint).
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve