A pénzügyminisztérium szóvivőjének állásfoglalása szerint a Wolfgang Schäublét "félreértették", hiszen egyáltalán nem törekszik a bizottság befolyásának, hatalmának csökkentésére. A miniszter számára az a "fontos, hogy a bizottság megőrizze a helyes egyensúlyt a politikai funkció és a szerződések őrzőjének szerepe között" - mondta a szóvivő, aki hírmagyarázók szerint ezzel lényegében megerősítette a FAZ értesülését.
A lap arról írt, hogy Wolfgang Schäuble két hete az uniós tagországok pénzügyminisztereinek értekezletén diskurzus megindítását sürgette arról, hogy az EB el tudja-e látni még legfőbb eredeti feladatát, az uniós szerződések és jogszabályok érvényesülésének ellenőrzését.
A FAZ szerint a pénzügyminiszter úgy véli, hogy a bizottság az egyre határozottabb politikai szerepvállalása miatt nem alkalmas eredeti funkciójának betöltésére. Ezért a "szerződések őre" funkciót le kell választani a bizottságról, és a feladatokat át kell adni új, politikailag független intézményeknek. Például a versenyjogi szabályok betartásának ellenőrzésére fel kell állítani egy uniós gazdasági versenyhivatalt.
A lap brüsszeli diplomatákra hivatkozó beszámolója alapján a miniszternek nincs kifogása az ellen, hogy a bizottság politikai tevékenységet folytasson, de úgy látja, hogy a két szerepet nem lehet összeegyeztetni, ezért újra kell rendezni a testület hatáskörét.
A FAZ szerint Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter felkarolja Wolfgang Schäuble kezdeményezését, amely így a 2016-os holland soros uniós elnökség programjának egyik fő témája lesz.
A konzervatív CDU/CSU-val - Schäuble pártszövetségével - kormányzó szociáldemokraták (SPD) részéről bírálták a miniszter felvetését, szerintük az EB az unió közösségét "összetartó erő", amelyet nem szabad gyengíteni, mert azzal az egész Európai Unió gyengül. Az ellenzéki Baloldal részéről pedig úgy vélekedtek, csupán arról van szó, hogy Wolfgang Schäuble "megharagudott" a bizottságra, mert nem sikerült eltávolítani Görögországot az euróövezetből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve