Az atlanti szövetség első számú polgári tisztségviselője a feszültség azonnali csökkentését szorgalmazta a Krímben. Felszólította Moszkvát, hogy tartózkodjék a helyzet további élezésétől. Közölte, hogy a NATO-szövetségesek konzultálnak egymással, és szorosan összehangolják lépéseiket. A főtitkár nem közölt érdemi részleteket.
Az EUObserver uniós hírportál tájékoztatása szerint Linas Linkevicius litván külügyminiszter ezen túlmenően konzultációt kezdeményezett a NATO-partnerekkel az Észak-atlanti Szerveződés Szervezetét megalapító washingtoni szerződés 4. cikke alapján. E cikk arról szól, hogy a szövetséges felek konzultációt folytatnak egymással, ha bármelyikük véleménye szerint bármelyik szerződő fél területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.
A NATO az ukrajnai helyzet alakulásával kapcsolatban eddigi rendre azt hangoztatta, hogy a szövetség abban nem játszik semmilyen közvetlen szerepet.
Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára pedig felszólította az ukrajnai válságban érintett minden felet, hogy ne élezzék ki a helyzetet - írja az index.
A Sky News szerint William Hague brit külügyminiszter bekérette a londoni orosz nagykövetet a brit külügyminisztériumba, miután mély aggodalmát fejezte ki az ukrajnai helyzet eszkalálódása miatt.
A krími válság miatt Traian Basescu román államfő is összehívta szombat estére a román nemzetbiztonsági tanácsot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve