Az uniós parlament és a tanács közös csütörtöki tájékoztatása szerint az új szabályoknak köszönhetően a dolgozó nők és férfiak egyenlően kivehetik majd részüket a gyermekek és a rokonok gondozásával kapcsolatos teendőkből.
A megállapodás szerint az apa gyermeke születésekor legalább 10 munkanapos apasági szabadságot kaphat, amely időre a táppénznek megfelelő díjazás jár. A megállapodás rögzíti továbbá, hogy az eltartott hozzátartozókat gondozó munkavállalók évente legalább öt munkanapos gondozói szabadságot kaphatnak.
Az új szabályok emellett megerősítik valamennyi szülő és eltartott hozzátartozókat gondozó jogát arra, hogy rugalmas munkafeltételeket kérelmezzenek munkáltatójuktól.
A munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelv számos új vagy magasabb szintű követelményt határoz meg a szülői, apasági és gondozói szabadságra, valamint a rugalmas munkafeltételek kérelmezésének jogára vonatkozóan. Figyelembe veszi a kis- és középvállalkozások igényeit, és biztosítja, hogy az új szabályok ne érintsék aránytalanul őket.
Az irányelvet szakpolitikai és finanszírozási intézkedések egészítik ki, támogatva a tagállamokat az elbocsátás elleni védelemre vonatkozó hatályos jogszabályok végrehajtásában, hivatalos gondozási szolgáltatások kialakításában, valamint a második keresőket a munkavállalástól visszatartó gazdasági tényezők kezelésében.
A létrejött megállapodást ezt követően az Európai Parlamentnek és az uniós tanácsnak hivatalosan is el kell fogadnia.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve