Mélyebb változásokat akar Egyiptomban az államfő tervében szereplő ajánlatnál Egyiptom legnagyobb liberális ellenzéki pártja, a Nemzeti Megmentési Front, ezért elutasította Adly Manszur tegnap elővezetett javaslatát a politikai átmenetre. Hasonlóan a Mohammed Murszi elnök elmozdításához vezető többmilliós tüntetéseket szervező Tamarod (Lázadás) mozgalomhoz, a liberálisok is hiányolják, hogy a hadsereg által kinevezett elnök nem konzultált velük az elképzelés elővezetése előtt. Miután a demokratikusan megválasztott, ám ellenfelei szerint hatalmával visszaélve kormányzó Murszit támogató Muzulmán Testvériség is elzárkózott az elnök tervétől, egyetlen politikai erőt sem sikerült becsatornázni a békés politikai átmenetet ígérő, célul tűző folyamatba.
Manszur tegnap megnevezte az átmeneti kormány miniszterelnökét Hazem el-Beblavi volt pénzügyminiszter személyében. Az új kormányfő ígéretet tett arra, hogy meghív kormányába minisztereket a Muzulmán Testvériség soraiból is, amit a szervezet politikai szárnya, a Szabadság és Igazságosság Pártja azonnal visszautasított. Számukra pillanatnyilag egyetlen forgatókönyv létezik: a hadsereg a gépkarabélyok csöveit behúzva visszatér a laktanyák hűvösébe és visszahelyezik hivatalába az egy hete házi őrizetbe helyezett Murszit.
Politikai zárt osztály
Abdel-Fattah el-Sziszi tábornok, a hadsereg főparancsnoka, aki a katonaság fejeként levezényelte a hatalomátvételt, televíziós nyilatkozatban figyelmeztette az új kurzus ellenfeleit, hogy ne szívózzanak a hadsereggel. A nemzet fennmaradásának szent ügye fontosabb annál, hogy bárki bármilyen manőverrel, bármilyen indokkal keresztbe tegyen az ország jövőjét szolgáló bonyolult és összetett politikai folyamat végigvitelének - fejtegette. Ezzel utal a Muzulmán Testvériség elképzelésére, miszerint szent háborút indítanának az új hatalom képviselői és támogatói ellen.
Wyre Davies, a BBC helyi tudósítója összességében úgy foglalta össze az elmúlt napok fejleményeit, hogy az emberek érzelmileg egyelőre túlságosan felfűtött állapotban vannak Egyiptomban. A kompromisszum olyan szó az országban, amelynek használatára sokan nem állnak készen.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve