A turisztikai ágazat a tavalyi húsvéthoz képest forgalomnövekedésre számít, és jó reményeket fűz a 2022-es horvátországi csúcsszezonhoz is - hangzott el a Horvát Idegenforgalmi Közösség (CNTB) regionális és megyei turisztikai bizottságokkal közösen tartott ülésén.
Több szervezet jelezte, hogy mintha újraindultak volna a foglalások azután, hogy az orosz inváziót követően az emberek elbizonytalanodtak.
A megyei idegenforgalmi hivatalok képviselői megerősítették az idei első negyedévben - amely persze volumenét tekintve meg sem közelíti a nyárét - egyes megyékben még a 2019-es, járvány előtti számokat is sikerült túlszárnyalni - írja a Total Croatia News.
Most húsvétkor arra számítanak, hogy a tavalyi 140 ezres vendégéjszaka számot 10-20 százalékkal sikerül felülmúlni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve