Az Ázsia-Európa Találkozón (ASEM) tartózkodó külügyminiszter elmondta, a belga kormánnyal való egyeztetést követően az ulánbátori tanácskozás ideje alatt lehetőség nyílt arra, hogy terveiket ismertesse az európai intézmények vezetőivel. Hozzátette: mind Donald Tusk, az Európai Tanács, mind Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pozitívan fogadta a felajánlást.
Noha Belgium csak 2024-ben töltené be az unió soros elnökségét, úgy vélekedett, Brüsszel felkészült, és van tapasztalata egy ilyen horderejű esemény sikeres lefolytatásában.
Az átvállalt elnökség nem jelent lényeges többletköltséget sem Belgiumnak, sem az Európai Unió intézményeinek, mivel a meglévő épületeket és üléstermeket használhatnák a tanácskozó miniszterek és diplomaták. Belgium egyébként is nemzetközi események megrendezésére készül, mivel 2017 elején ott tartja következő csúcstalálkozóját a NATO, valamint a 2018-ban esedékes Ázsia-Európa Találkozóra (ASEM) is készül a főváros.
A külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy Nagy-Britannia az unió soros elnökségét jelenleg betöltő Szlovákia után következő Máltától venné át. Az uniós tagságról szóló és a kilépéspártiak győzelmével végződött brit referendum miatt azonban felvetődött a kérdés a szigetország soros elnökségéről is - mondta.
A 2017-es elnökség sorsáról már a jövő héten dönthetnek az uniós vezetők.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve