Többheti alkudozás után a hét végén megállapodtak a végkielégítésről a nemeszsuki Nokia-gyár menedzsmentje és a mintegy 1800 dolgozót képviselő szakszervezetek vezetői. Valamennyi alkalmazott háromhavi bérét kapja, amelyhez egyhavi bér adódik minden, a cégnél ledolgozott év után. Idén is jár a csaknem 50 euró karácsonyi prémium és egyszeri 500 eurós támogatást kapnak a vállalkozásba kezdők. A Nokia átvállalja az átképzés díját is − áll a vállalat közleményében. A finnek ezenfelül minden dolgozónak egy 165 eurót érő Nokia 500-as okos telefont is adnak.
Sokan kevésnek tartják a Nokia által felajánlott összeget, az érdekképviselők azt szerették volna elérni, hogy a végkielégítés mértéke érje el dolgozók hatvanhavi (ötévi) fizetését. Ennyi járt ugyanis a bochumi gyár bezárásakor a németországi munkavállalóknak. A romániai Nokia-dolgozók legfeljebb négy évig álltak alkalmazásban, miközben a németországi gyár több évtizedig működött − idézik a helyi lapok a telefonóriás álláspontját, amely szerint a cég a nemeszsuki gyár bezárására négymillió eurót fordított. A finn telekommunikációs óriáscég szeptemberben jelentette be, hogy az év végén kivonul Romániából.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve