A Deloitte Zrt. közleményéből kiderül, hogy a szakmai zsűri szerint a Magyar Telekom díjnyertes pályázata mellett második és harmadik helyen a Mol Nyrt., illetve a cseh New World Resources jelentése végzett.
Az idei elbírálás során a zsűri a hitelességre és az összehasonlíthatóságra fektette a legnagyobb hangsúlyt - mondta Reiniger Róbert, a Deloitte Zrt. üzletági igazgatója a közlemény szerint. Hozzátette: nagyobb eséllyel indultak ezért a külső fél által hitelesített jelentések, valamint azon pályázatok, amelyek a nem pénzügyi teljesítményüket összehasonlíthatóan, kontextusba helyezve mutatták be.
A Zöld Béka Díj több mint tíz évvel ezelőtti alapítása óta a vállalatok jelentési gyakorlatában számos lényeges változás ment végbe, ezekhez igazodva a jelentések értékelési szempontrendszere immár évek óta a régió legtöbb vállalata által irányadónak tekintett Global Reporting Initiative (GRI) jelentéstételi irányelven alapul. Az egy évtizeddel ezelőtt irányadó környezetvédelmi jelentések helyett ma már a legjobb fenntarthatósági jelentések között hirdet győztest a Deloitte - áll a társaság közleményében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve