A napilap érdeklődésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közölte, hogy áprilisban megjelenik a pályázati kiírás, amelyről még nem született döntés. A soron következő kormányülések valamelyikén a napirendi pontok között szerepel a tendereztetés, amelynek végső formáját ekkor fogadhatják el.
A lap közölte, 2016. december 31. után már nem hosszabbíthatók meg a Volán-társaságok jogutódjaként létrejött közlekedési központokkal megkötött közszolgáltatási szerződések. A jövő év első napjától ténykedő új szolgáltatókat pályázati úton kell kiválasztani.
A lap emlékeztet, hogy az NFM korábbi tájékoztatása szerint a cél egyebek között az, hogy a helyközi közszolgáltatásban üzemelő buszok átlagkora 14-ről 10 évre mérséklődjön.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve