A vezérigazgató erről a HírTV Magyarország élőben című műsorában beszélt hétfőn azok után, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) pénteken a Skoda kérésére indított vizsgálatában megsemmisítette a budapesti trolibusztender eredményét, mert a kiírásban nem szerepelt dízelüzemű segédmeghajtás, csak az akkumulátoros, ami szerinte versenykorlátozó tényező.
Vitézy Dávid hangsúlyozta: kérték a KDB-t, hogy vizsgálja felül a döntését, mivel erre jogi lehetőség van. Ha ezt megteszi, akkor a tartalékidőkkel együtt is be tudják fejezni határidőre a projektet. Ha bíróságon kéri a BKK a határozat megváltoztatását, akkor is beleférhetnek még a mostani uniós költségvetési ciklusba. Hozzátette: ha új trolitendert írnának ki, és az esetleg megcsúszik, akkor a kormány dönthet úgy, hogy a következő költségvetési ciklus forrásainak terhére kiegészíti a hiányzó összeget.
A vezérigazgató kiemelte: nem volt tudomásuk arról, hogy a Skoda beadványt készített, amelyet a BKK-nak is el kellett volna küldenie, de ezt elmulasztotta, a központ csak a KDB határozatának kézbesítése után kapta meg. Jelezte, hogy, ha időben megkapják a beadványt, és válaszolni tudnak rá, akkor a KDB máshogy is dönthetett volna. Erre hivatkozva kérik most a KDB határozatának felülvizsgálatát.
Vitézy Dávid szerint a Skoda azért támadta meg a trolitendert, amelyen egyébként nem indult, mert a BKK érvénytelennek nyilvánította ajánlatát a villamostenderen.
Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel közölte, meg kell vizsgálni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetésének szerepét a járműtenderek lebonyolításában. Vitézy Dávid erre reagálva közölte: minden adatot megadnak a vizsgálathoz, amelynek lefolytatását természetes reakciónak nevezte.
A BKK 24 darab új, alacsonypadlós trolibusz vásárlására írt ki közbeszerzést, ezt a tendert semmisítette meg a KDB. Ehhez 3,4 milliárd forintos uniós támogatást használnának fel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve