A közlemény szerint egy év önálló működés után az Arzenál kereskedelmi tevékenysége és 380 üzletből álló hálózata teljes egészében integrálódik a Reál hálózatába. Az Arzenál Kft. a Reál egyik alapítója és 2011 decemberéig tulajdonos tagvállalata volt. Az egy évvel ezelőtti kiválás okaként az Arzenál új tulajdonosi köre az önállóbb kereskedelmi tevékenységre vonatkozó igényt jelölte meg.
A Reál ajánlatot tett a kereskedelmi tevékenység átvételére és fúziójára, amit az Arzenál tulajdonosai elfogadtak. A Reál a bolthálózaton kívül átveszi az Arzenál pécsi raktárházának működtetését is. Az üzleti tevékenység integrációja várhatóan január 14-ig megtörténik. Ezután a korábban Arzenál néven működő boltokon ismét a Reál illetve ReálPont logó látható majd. Az Arzenál Régió Kft. pedig befejezi működését.
A fúzióval a Reál üzletek száma 700-ra nő, a 2013-ra tervezett összforgalom pedig elérheti a 400 milliárd forintot, ami a társaság 2001-ben történt indulása óta a legmagasabb érték lesz - olvasható a közleményben. A bolthálózat 2011-es forgalma mintegy 367 milliárd forint volt, az idei forgalom várhatóan a tavalyihoz hasonló lesz. A Reálhoz csatlakozó üzletek jövőre az összforgalom 10-20 százalék közötti részét adják a becslések szerint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve