Az erőátviteli rendszereket, valamint elektronikus vezérlőegységeket, érzékelőket és szervoberendezéseket, valamint kipufogógáz-utókezelőket gyártó és fejlesztő Vitesco Technologies rákapcsolt.
A cég ugyanis két hónapja avatta fel debreceni üzemét, amelynek bővítésére a magyar állammal együttműködve 100 millió eurót költ. Az új szén-dioxid semleges épületek az irodai és termelési területekkel együtt összesen 31 ezer négyzetméterre növekszik az alapterület.
A megnövekedett kapacitást a világszerte 40 ezer embernek munkát adó és 8 milliárd eurós árbevétellel rendelkező német vállalat a teljesen elektromos járművek, a plug-in hibridek, valamint a belsőégésű motorok által is használt csúcstechnológiájú elektronikus sebességváltó-érzékelő technológiák gyártására fordítja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve