Nikos Kalaitzidakis korábban a cégcsoport bolgár társaságának élén állt, azt megelőzően pedig Horvátországban és Oroszországban töltött be vezető pozíciókat. Az új ügyvezető széles körű nemzetközi tapasztalattal bír, nyolc országban élt és dolgozott. Nikos Kalaitzidakis Angliában szerezte meg mérnöki diplomáit, MBA diplomáját pedig Svájcban kapta meg. Az új ügyvezető feleségével érkezik Magyarországra. Tarsoly József 2006-tól töltötte be az ügyvezetői pozíciót.
További szervezeti változás, hogy Antal Csaba általános értékesítési igazgató a Coca-Cola Hellenic cégcsoport írországi szervezeténél folytatja pályafutását. A piaci környezet komplexitása miatt különválasztották Magyarországon a kereskedelmi és marketing funkciót. A kereskedelmi igazgatói munkakört júniustól Kerekes László tölti be, aki az AkzoNobel közép-kelet-európai igazgatói pozíciójából érkezett. A marketing területért Békefi László felel, aki jelenleg is ezt a területet vezeti a cégnél. 2013. júniusától mindketten közvetlenül az ügyvezető irányítása alatt látják el tevékenységüket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve