Jelenleg Székesfehérvártól gyorsforgalmi úton lehet eljutni Veszprémbe és a városon túl is még kétszer kétsávosan folytatódik a 8-as számú főút. A várost délről elkerülő út (erről ágazik le a Balaton északi partjára és Tapolcára futó út is, illetve erről közelíthető meg több ipartelep) viszont kétszer egy sávos és eléggé siralmas állapotban van.
Ennek a fejlesztése gyorsulhat meg azáltal, hogy a kormány a Magyar Közlönyben megjelent rendeletében - a közigazgatási hatósági ügyek intézésénél - nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította ezt a beruházást.
Kapcsolódó
Egy másik határozatban a kormány ugyan ezt tette a Tornyospálca külterületén megvalósuló gyümölcsfeldolgozó üzemmel. Ennél a koordinációra kijelölt kormánymegbízott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott lett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve