Az asszony 2019 februárjában kilátástalannak ítélt anyagi helyzete miatt akart véget vetni az életének, ezért úgy döntött, hogy a vonat elé veti magát.
Elhatározásának megfelelően a Szombathely-Pécs vasútvonal Somogy megyei szakaszán, az egyik vasút átjáróhoz biciklizett, majd a tilos jelzés és a vonat hangjelzése ellenére a vasúti pályára feküdt. A menetrend szerint közlekedő személyvonat vezetője észlelte a vádlottat, ezért a 60 km/h órával közlekedő szerelvényt vészfékezte, ennek ellenére a mozdony a pályakotró lemezével az asszonynak ütközött, és őt a pályatest mellé lökte - közölte az ügyészség.
Miután megállította a szerelvényt, a mozdonyvezető a balesetet hatóságoknak bejelentette és a vádlott segítségére sietett, akinek súlyos sérülései - így többek között sorozatbordatörése - keletkezett, melyekből azóta felépült.
A vádlott magatartásával bűncselekményt valósított meg, mert azzal, hogy a vasúti szerelvényt vészfékezésre kényszerítette, a vonaton utazók életét, testi épségét veszélyeztette, ugyanis a nagy tömege miatt nehezen és jelentős tehetetlenségi erő mellett vészfékezhető vasúti szerelvényben az utasok komoly sérüléseket is szerezhettek volna.
Az ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve