Az információ szerint az autóbusz elejébe épített póttank repedhetett meg a balesetet szenvedett járművön, ami aztán az ütközéskor keletkezett nagy nyomás és hő miatt lobbant lángra.
Czakó Tibor azt írta: gyári leírások bizonyítják, hogy a busz elejénél, jobb és baloldalon gyárilag felszerelt üzemanyag-tartályok vannak. A képeken - mindkét oldalon - jól látható a gyári töltőnyílás.
Kapcsolódó
Az ügyvezető a póttank feltételezett robbanásáról azt közölte: a jobb oldali üzemanyagtartályt már az ütközés előtt feltépte a szalagkorlát, és a kidöntött villanyoszlop rövidzárlata lobbantotta be a kiömlő gázolajat, miként azt olyan kép- és videofelvétel is igazolja, amelyet nevét is vállaló szakértő jegyez, szemben egy "névtelen" szakértő állításával.
Az olaszországi Verona közelében január 20-án éjjel szenvedett balesetet a Pizolit Személyszállító Kft. autóbusza, amelyen többségben fiatalok, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, valamint volt diákok, tanárok, szülők is utaztak. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve