A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ma publikált végzésében haladéktalanul megtiltotta az Argenta Credit Zrt. számára a "Végtörlesztési kalkuláció rögzített árfolyamon történő végtörlesztés esetére" elnevezésű dokumentumnak a fogyasztókkal szembeni megtévesztő szöveggel történő alkalmazását, az ügy kapcsán elrendelt vizsgálatának lezárásáig.
A PSZÁF 2011. december 12-én több fogyasztói beadvány, kifogás alapján áttekintette a pénzügyi vállalkozás végtörlesztési eljárását. A PSZÁF ennek során megállapította, hogy az Argenta Credit Zrt. végtörlesztési kalkulációs dokumentuma többek között a következőre hívja fel a fogyasztók figyelmét: "Tájékoztatjuk továbbá Ügyfeleinket, hogy az Adóhatóság (NAV, korábbi nevén APEH) tájékoztatása szerint a vagyonosodási vizsgálatok kiterjedhetnek a végtörlesztésre fordított pénz eredetének ellenőrzésére."
A PSZÁF ezek alapján még aznap fogyasztóvédelmi célvizsgálatot indított a társaságnál. Az Argenta Credit Zrt. által alkalmazott dokumentum szövege révén ugyanis a pénzügyi szervezet - tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot megvalósítva - olyan hatást gyakorolhat a fogyasztókra, amellyel eltérítheti őket a hitelintézeti törvényben foglalt, a fogyasztókat védő, a fix árfolyamú végtörlesztésre lehetőséget adó joguk gyakorlásától. A fogyasztók jogosultságát hátrányosan befolyásoló tájékoztatások, kereskedelmi gyakorlatok pedig veszélyeztethetik az érintettek jogi és gazdasági érdekeit - közölte a felügyelet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve