Az MVM-leány Ovit Zrt. vezette konzorcium nyerte a Szajol-Kisújszállás és a Kisújszállás-Püspökladány vasúti vonalszakaszok felújításához kapcsolódó teljes felsővezeték-szerelési munkálatokra kiírt tendert - közölte a társaság. Az Ovit - a tulajdonos MVM Zrt. támogatásával - 2011 elején döntött úgy, hogy a Vasútvill Kft. és a BSS 2000 Kft. közreműködésével konzorciumot hoz létre O-V-B néven, és megpályázza a két vasúti szakasz teljes felújításához tartozó, profiljába illő feladatot. A konzorcium a munkákat összesen 6 milliárd forintos áron nyerte el.
A megrendelővel, azaz a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Szentesi Vasútépítő Kft. és a KÖZGÉP Zrt. alkotta konzorciummal kötött szerződés értelmében idén több mint 2 milliárd forintosos árbevétel várható a teljesítésekből. Jelenleg a munkák előkészítése, az anyagrendelések és a vágányzári egyeztetések folynak, a kivitelezés március közepétől indul, az építkezésre szakaszosan kerül majd sor. Az Ovit - januárban létrehozott leányvállalatán, a Magyar Gáz Tranzit Zrt.-n keresztül - a magyar-szlovák gázvezeték építésében is részt vesz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve