Az új utasbeállókat világítással, jó minőségű padokkal, utastájékoztatással és biztonsági kamerarendszerrel látják majd el. A MÁV a korszerű utasbeálló kifejlesztésével is szeretné vonzóbbá tenni az elővárosi közlekedést az utasok számára - írták a közleményben.
A Budapest-Veresegyház-Vác vonal Erdőkertes megállóhelyén már megkezdték az első beálló telepítését, a kivitelezés befejezése 2021 első negyedévében várható. A munkálatok nem zavarják az utasforgalmat.
Erdőkertesen az utasbeállók gyártásának és telepítésének, valamint a kapcsolódó környezet helyreállítási munkálatainak várható költsége 13,5 millió forint. A fejlesztés költsége helyszínenként változó, az eltérő műszaki kialakítás miatt.
A beruházás tervezési folyamata 2019 közepén kezdődött. A modulrendszerben kialakított, új típusú utasbeállók - igazodva a vasút változatos megállóhelyi környezetéhez - szélsőperonra és két vágány közötti, úgynevezett középperonra is telepíthetők. Az öt méter hosszú alapmodul közel három méter magas és 2,6 méter mély, ebből több mint másfél méter mélységben széltől védett. Az utazóközönség kényelmét fogják szolgálni az egyes utasbeállókba telepített jegykiadó automaták is.
Erdőkertes mellett, előreláthatóan 2021 első negyedévében Felsőpakony, Tóvároskert, Vecsés-Kertekalja és Alsógalla, a második negyedévben Gyál, Vicziántelep, Bicske alsó, Felsőgöd, Sülysáp és Törökbálint kaphat új típusú utasbeállót. Mezőkövesd felsőn, Szentmártonkátán, Szőlősnyaralón és Vác-Alsóvároson a jövő év őszén várható az átadás, 2021 év végére pedig Rákospalota-Kertváros, Tápiószecső és Dunakeszi új utasbeállója is elkészülhet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve