A BKV Zrt.-nek 55 bérleti szerződése van az M3 metróvonal mentén, az aluljárókban, illetve a peronokon lévő bérleményekre. Az M3-as vonal felújításakor és átalakításakor több bérlemény, illetve az annak alapjául szolgáló terület megszűnik, elbontják azokat. Ezért minden egyes érintett bérleti szerződést az abban lévő felmondási feltételek, valamint az adott bérlemény jövőbeni sorsa alapján megvizsgál a BKV, és szükség szerint felmond, illetve szüneteltet.
A felújítás három ütemben történik majd. Az elsőben az északi és déli szakaszt, a második ütemben a középső, a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszt építik át. Ezért mindig csak az adott szakaszt és az annak a területén lévő bérlemények egy részét zárják be. A Lehel téri állomáson, a galériaszinten megszűnik a teljes átjárhatóság az új légtechnikai berendezések telepítése miatt.
A teljes vonal összes üzletét nézve évente több mint kétszázmillió forint a bérleti díj, a BKV a lezárások során ennek az arányos részéről lesz kénytelen lemondani. A közlekedési vállalat a felújítás adta keretek között mindent elkövet, hogy a bérlői minél tovább működhessenek, a bezárásból eredő bevételkiesésük minél kisebb legyen - hangsúlyozta a társaság a lap szerint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve