A mostani olajár-emelkedést elsősorban a koronavírus-vakcinákkal és azok gazdasági hatásával kapcsolatos derűlátásra vezeti vissza Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázpiaci elemzője. Ezt ugyanakkor egyelőre kissé eltúlzottnak tartja.
A világszintű olajipari beruházások tavalyi, nagyarányú zuhanása hosszú távon szintén az áremelkedés irányába mutat. Emögött nemcsak a járvány miatti igény- és áresés áll. A világ környezetvédelmi fordulata miatt ugyanis a hitelezők kezdenek elfordulni a hagyományos fosszilis ipartól, ami emeli az ágazat költségeit. Az ágazat rövid távon biztos nem tudna lépést tartani azzal, ha világszinten gyorsan visszaállna kereslet.
Kapcsolódó
Egy - akár 2022 eleji - fogyasztásrobbanás esetén a száz dolláros hordónkénti nyersolajárat sem tartja kizártnak a Népszavának nyilatkozó szakértő. Igaz, a piaci törvényszerűségek alapján az áremelkedés újra megkedveltetheti az iparágat a hitelezőkkel és beindulhatnak a beruházások, melyek beérése újabb árcsökkenést válthat ki.
Pletser Tamás szerint rövid távon a hazai kutakon is megnyugodhatnak a tarifák. A második félév újabb emelkedést hozhat, akár bőven a 400 forintos ártartományon belül. (Bár a dollár - mostanság is tapasztalható - gyengülése ezt első körben tompíthatja, ám ugyanez a hatás az olajárat is emeli.) Jövőre pedig a száz dollár körüli olajár további, még jelentősebb drágulást hozhat. Igaz, a piaci hatásokat befolyásoló, váratlan események valószínűsége most még a szokásosnál is nagyobb - tette hozzá az elemző
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve