Két éve nem volt ilyen magasan a Brent típusú olaj ára, mint a most véget ért héten. Stabilan tartotta magát a 70 dollár felett a hordónkénti ár, mostanra pedig már a 73 dolláros szint közelében jár - állapította meg a portál.
Az utóbbi három hétben folyamatosan emelkedik az árszint, amire már tavasszal számítani lehetett.
Kapcsolódó
A koronavírus visszaszorítása erősíti a keresletet, ami áremelkedést generál. Ezt eddig némileg ellensúlyozni tudta a forint erősödése, de sajnos most ez a tendencia is fordulni látszik. A héten ugyanis 1 százalékot gyengült az árfolyam a dollárral szemben.
Így a június 14-i héten újabb üzemanyagár emelkedésre lehet számítani, melynek mértéke 2-4 forint lehet literenként.
A június 9. óta érvényes árszabás alapján a 95-ös benzin literenkénti átlagára 427 forint, míg a gázolajé 431 forint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve