A repülőteret üzemeltető Budapest Airport honlapján közzétett adatok szerint februárban 683 ezren fordultak meg a légikikötőben, míg egy évvel korábban még 599 ezer utast kezeltek. Az év első két hónapjában az összesített utasszám 1 millió 385 ezer volt, tavaly ugyanebben az időszakban 1 millió 225 ezer utasa volt a repülőtérnek.
A gépmozgások (le és felszállások) száma 6390 volt az előző évi 6032 után, ez 5,9 százalékos bővülésnek felel meg, a kezelt áru mennyisége pedig 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Tavaly februárban 6919, idén februárban 7246 tonna árut kezeltek Ferihegyen.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve