Egy ideig kétséges volt, hogy lesz-e uniós forrás az M3-as metró vágányainak komplex felújítására. Most kiderült, meglesz a pénz. "Kihirdetés előtt áll az a kormányhatározat, amely az M3-as metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukcióját 125 milliárd forinttal szerepelteti az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2015. évi fejlesztési keretében" - közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A 15 százalékos hazai társfinanszírozást tartalmazó tétel a projektre folyósítható maximális támogatás, a kedvezményezett a tényleges bekerülési értéktől függetlenül legfeljebb ekkora összeggel számolhat támogatásként. A tényleges költségekre jelenleg még pontos becslés sem adható, a valós kiadások legkorábban a kivitelezési közbeszerzési eljárások eredményes lezárulta után lesznek megalapozottan felmérhetőek.
A felújítás a tervek szerint három szakaszban és két ütemben valósulna meg. Az első ütemben az északi és déli szakaszt, a második ütemben a középső - a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti - szakaszt építik át. A felújítandó szakasz munkálatait teljes zárás mellett végzik, az utazóközönséget pótlóbuszok szállítják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve