Az Ukrajnából menekülők közül sokan nem beszélnek idegen nyelveket vagy nem elég gyakorlott vezetők, így ők Magyarországra érve is könnyen és jól tudnak majd tájékozódni a gyorsforgalmi utakon, arról nem is beszélve, hogy így növelhető a komfort- és biztonságérzetük is.
A közútkezelő szakemberei összesen 300 féle előre programozott digitális jelzésképhez tartozó felirathoz készítettek az angol és magyar mellett ukrán nyelvű szövegeket. Külön kihívás volt, hogy a forgalomirányítói program nem kezel cirill betűket, így a szövegeket pixelenként rajzolták meg a Közút munkatársai.
A Magyar Közút a fentieken kívül eddig is minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett a bajbajutottakon segíteni. Ezért az orosz-ukrán háború kitörése után alig néhány nappal a védekezést irányítók kérésére soron kívül olyan egyedi táblákat gyártatott és helyezett ki az ukrán határ közelében. A magyar, angol és ukrán nyelvű táblákat, illetve útirányjelzőket eddig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében alkalmazták.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonMagyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve