"Vásároljon velünk online és a kiválasztott termékeket házhoz szállítjuk az Ön számára legmegfelelőbb időpontban" - idézi az áruház oldalát az Index. A regisztrációhoz egyelőre csak nevet, e-mail címet és irányítószámot kell megadni, "és azonnal értesítjük, amint a szolgáltatás elérhető lesz az Ön lakhelyén" - ígérik. Akik kitöltik az űrlapot, azok egy e-mailt kapnak, amellyel 24 órán belül meg kell erősíteni a regisztrációt.
A térségben nem Magyarország lesz az első, ahol a Tesco online boltot nyit, sőt, a közép-európai országok között szinte az utolsók vagyunk ezen a területen. A brit hipermarketlánc korábban már a lengyeleknél, cseheknél és szlovákoknál is megnyitotta webshopját. Iglódi Csató Judit, az áruház marketingigazgatója egy novemberi kereskedelmi konferencián jelentette be, hogy az idei első félévben elindítják az online boltot.
Bár bolti termékeit nem, egyes szolgáltatásait már korábban is értékesítette online felületen a Tesco-Global Áruházak Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A tescoszolgáltatások.hu weboldalon egyebek mellett vásárlókártyát, tescós vásárlási utalványt lehet már most is rendelni. Emellett utazások és szállások lefoglalását lehetővé tevő honlapjuk is van, és természetesen a mobilszolgáltatásuk.
Arról, hogy Magyarországon miért nem terjedt el az online vásárlás, a Pénzcentrum.hu-nak a Nagy Sándor, a Magyarország vezető online élelmiszer-kereskedelmi üzletláncának számító - de nemrég Budapesten boltot nyitó - G'Roby ügyvezetője azt mondta: kicsi a piac, gyenge a vásárlóerő, nálunk nem alakult még ki az a réteg, aki az interneten keresztül intézné nagybevásárlásait. A lap szerint idén viszont változás lehet ebben, várhatóan a Media Markt is elindítja online szolgáltatását, és a másik hiperlánc, az Auchan is azt mondta korábban, hogy foglalkozik az online kereskedelem gondolatával.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve