A Nagyatádot elkerülő út 4,1 kilométer hosszú, kétszer egy sávos, 90 kilométeres sebességre tervezték - ismertette a műszaki adatokat az igazgató, kiegészítve azzal, hogy napi 6100 járműegység kerüli el így a várost. A beruházás 2,3 milliárd forintba került, amelynek 85 százaléka uniós forrás volt, a maradék 15 százalék származott a magyar költségvetésből. A kivitelezést a Közgép és Strabag konzorciuma végezte - tette hozzá Loppert Dániel.
A 68-as számú úton az utóbbi időben ez volt a második nagyobb beruházás, a Marcalit elkerülő szakaszt múlt év végén adták át.
Az elkerülő utakkal mind az M7 autópálya felől, mind pedig déli irányból felgyorsult a 68-as út forgalma. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy Nagyatád munkahelyteremtő beruházásokat vonzzon - mondta Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közvetlen közösségi forrásokkal kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa.
A NIF tájékoztatása szerint Szászfalvi László a térség országgyűlési képviselője az átadáson arról beszélt, hogy Nagyatád számára az új elkerülő út nemcsak biztonságosabb közlekedési feltételeket teremt, hanem ezáltal mentesíti a települést a levegő- és a zajterheléstől is. Kiemelte, hogy egy hátrányos helyzetű térségben az infrastruktúra-fejlesztés a felemelkedést és a zártságból való kitörést szolgálja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve