A lap szerdai számában az olvasható, hogy átverte ügyfeleit a Blue Travel utazási iroda az egyik hírportálon megjelent írás szerint. Vasárnap óta hiába próbálkoztak a Népszava munkatársai is, nem veszik fel a telefont, sőt kiderült, hogy bezárták az Alkotás úti irodájukat is. A Blue Travel mindezek ellenére kedden még szerepelt az utazási irodák hivatalos listáján.
Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője a lapnak azt mondta, ők sem tudnak semmit az irodáról, igaz, nem is tagja a szervezetnek.
Idén szeptember 30-áig száz fogyasztói panasz érkezett a hatósághoz utazásszervező vállalkozásokkal kapcsolatban, arra azonban nincs adat, hogy ezek a panaszok pontosan mire irányultak - tudta meg a lap Itzelbergerné Juhász Ágnestől, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) sajtóreferensétől.
A szóban forgó konkrét esettel kapcsolatban az NFH sajtóreferense közölte: ha alacsonyabb minőségű szállást kaptak az utasok, mint amiért fizettek, az hibás teljesítésnek, szerződésszegésnek minősül, kártérítést bírósági, illetve békéltetőtestületi eljárásban lehet kérni emiatt.
Ezt erősítette meg a lapnak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is. A szaktárca szerint az utasok joggal tarthatnak igényt kártérítésre, amelyet bírói úton érvényesíthetnek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve