A társaság 2006-ban 15 éves szerződést kötött a komplexumot üzemeltető Esztergomi Fürdő Zrt.-vel a hagyományos kazános ellátáshoz képest mintegy 15 százalékos megtakarítással üzemelő modern, környezetkímélő gázmotor installálására, a szükséges infrastruktúra kiépítésére és folyamatos energiaszolgáltatásra. Az elmúlt években az üzemeltető egyre komolyabb kintlevőségeket halmozott fel, a kifizetetlen energiaszámlák immár 70 millió forintra rúgnak.
Idén júniusban a város közgyűlési döntés keretében új üzemeltetőnek adta át a fürdő üzemeltetésének jogát. A Dalkia Energia az üzemeltető váltásról előzetesen nem kapott tájékoztatást, jelenleg is a korábbi üzemeltetővel áll szerződéses kapcsolatban, és mivel nem látja esélyét, hogy a jövőben a kintlévőségei csökkennének, szeptember 1-jétől határozatlan időre megszünteti a szolgáltatást.
A hátralékkal kapcsolatban hónapok óta folytak tárgyalások, melynek eredményeként született egy, mindkét fél által elfogadott fizetési ütemezési megállapodás, amelynek azonban az Esztergomi Fürdő Zrt. továbbra sem tett eleget. Mivel nem kiemelt szociális célról, hanem jóléti funkciót betöltő intézményről van szó, társaságunk a méltányossági kritériumokat is mérlegelve arra a döntésre kellett jusson, hogy élni kíván a fizetési ütemezési megállapodásban biztosított lehetőségével és leállítja a szolgáltatást. Az elmúlt időszakban társaságunk határidőre eleget tett a fürdő üzemeltetésével kapcsolatos beszállítói kötelezettségeknek, nem engedhetjük meg a kintlévőségeink további emelkedését, hiszen kötelezettséggel tartozunk további ügyfeleink és munkavállalóink felé is. Amennyiben időközben a számlákat rendezik, a szolgáltatás természetesen ismét megindulhat - mondta el a döntéssel kapcsolatban Asztalos Andrea, a társaság kommunikációs igazgatója.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve