A kiskereskedelmi vállalatok még mindig nem tudják, hogyan kívánja szabályozni a vasárnapi nyitva tartást a kormány, csak annyi világos, hogy több forgatókönyv is megvalósulhat - írja a Világgazdaság. Az egyik lehetőség, hogy 100 százalékos bérpótlékot írnak elő a vasárnapi foglalkoztatásra, a másik, hogy délig 50 százalék járna, délután pedig 200 százalék.
A kiskereskedők már kiszámolták, hogy bármelyik ötlet valósul is meg, több tíz milliárd forint pluszkiadással kell számolniuk. Ez a magyar tulajdonban lévő kisboltokat ütné ki, mert ezek eleve kevesebbet fizetnek dolgozóiknak, és nem tudnák behozni a pluszköltség fedezetét.
Ugyanakkor a bérezés a kisebb probléma, a nagyobb a munkaerőhiány. A dolgozók nem a pótlékokat keveslik, hanem az a alapbért, amelynél nem csupán Nyugat-Európában, hanem Szlovákiában is többet kaphatnak. A különbség eltüntetése fél-egy évtizedig is eltarthat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve