Többségi tulajdonrészt vásárolt a Klasszik Rádió 92.1-et üzemeltető Aeriel Rádió Műsorszóró Kft-ben a finn Futuvision Media OY - jelentette be a rádió.
A Klasszik Rádió és az új tulajdonos kapcsolata hétéves előzményekre tekint vissza, hiszen a Budapesten és 60 kilométeres körzetében fogható, a barokktól a 21. század elejéig terjedő időszak legnépszerűbb klasszikus zenei tételeit sugárzó kereskedelmi médium 2010 december közepén indította el ázsiai, ezen belül hangsúlyosan kínai tartalmú délutáni műsorsávját - írja a rádió közleményében.
Kapcsolódó
A műsorkészítésben sikeres együttműködés után a felek úgy döntöttek 2017 júniusában, hogy még szorosabb formában folytatják a közös munkát, így az Aeriel Rádió Műsorszóró Kft eddigi 100 százalékos tulajdonosától, a MetroMedia Kft -től a finn Futuvison Media OY többségi üzletrészt vásárolt - közölték. (Andy Vajna is bővíti médiaportfólióját, a Rádió 1 közös hálózatba kapcsolással már 27 településen sugározhat.)
A tranzakció ugyanakkor nem hoz változást a rádió menedzsmentjében és műsorstruktúrájában. Az Aeriel Kft ügyvezetője továbbra is Nagy Tamás lesz, aki egyben tulajdonosa az eladó MetrioMediának.
A Céginfo.hu adatai szerint a kft. nettó árbevétele tavaly 43 millió forintra csökkent az előző évi 86 millió forintról. A 23 milliós nyeresége tavaly 6 milliós veszteségbe fordult.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve