Bár a GTS Hungary Kft. idei bevétele a tavalyi 14,7 milliárd forintos szinten stagnál, a társaság minden tervezett fejlesztését végrehajtja, sőt az idén a 2010-es értéknél 500 millió forinttal többet, két milliárd forintot költ beruházásokra - mondta Pauer Pál, a társaság ügyvezető igazgatója egy keddi sajtótájékoztatón. A társaság az említett két milliárdból részben a távközlési hálózat illetve végberendezések fejlesztését tervezi. A cég a kedvezőtlen piaci körülményeken túl azért sem tudja növelni bevételét, mert a lakossági piacon nem tud növekedni, itt csak az ügyfelek megtartására és hatékonyságának növelése lehet a cél.

A társaságnak egyébként 23 ezer lakossági és hét ezer üzleti ügyfele van, s az öt országban jelenlévő cégcsoport stratégiájának középpontjában az üzleti szélessávú hozzáférések biztosítása áll. Épp az előbbi stratégia miatt a csoport nem a mobilitás felé való elmozdulást tervezi, ezért a GTS nem is indul a napirenden lévő 900 megahertzes frekvencia pályázaton - mondta lapunk érdeklődésére Pauer, aki azt is elmondta, hogy a társaság idén - október 20-ig - a tavalyihoz hasonlóan körülbelül egy milliárd forint különadót fizet be a büdzsébe.

Az ügyvezető reméli, hogy megszűnik a különadó, ám kérdés, mikor jön el az az idő, amikor az államnak már nem lesz szüksége az ilyen elvonásokból befolyó pénzekre. Az Európai Bizottság a napokban szólította fel Magyarországot a távközlési különadó megszüntetésére. Ennek kapcsán az ügyvezető elmondta, hogy a cég egykor kaphat kárenyhítést, de abban nem hisz Pauer, hogy visszakaphatja az ilyen módon befizetett pénzeket.

A csoport a virtuális szolgáltatások - szerver, tárhely - fejlesztésében látja a jövőt, ám a cégnek az idén még minimális bevétele származhat ebből, 2012-ben lehet a mérhető értékű - öt százalék körüli - bevétele ebből - tett hozzá Krénusz Kornél, a cég termék és marketing igazgatója.