Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke 2011 novemberében állapodott meg arról, hogy három év alatt összesen 5 milliárd forintot fizetnek ki a vasúti dolgozók számára. Az érintett munkavállalók az első egymilliárd forintot már tavalyelőtt megkapták. A Kormány a tavalyi évre eső kétmilliárd forint fedezetét költségvetési átcsoportosítással biztosította. A fennmaradó kétmilliárd forint már a 2013. évi költségvetési törvényben is szerepelt. Az idei kifizetések a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a vasúttársaságok között megkötendő megállapodások alapján, egy hónapon belül megindulhatnak.
A kormány a vasutasok példás helytállását és a legnagyobb foglalkoztatók közé tartozó vasúti ágazat kiemelt fontosságát ismeri el a pénzügyi ösztönzéssel. A forrásból a kormányhatározat szerint a cégek prémiumrendszereinek hatálya alá tartozók - köztük a vezetők - nem részesülnek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve