Az új buszok a megyeszékhelyekről vagy nagyvárosokból kiinduló helyközi autóbuszvonalakon közlekednek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe 6, Győr-Moson-Sopron megyébe 5, Heves megyébe 3, Jász-Nagykun-Szolnok megyébe 2, Veszprém megyébe 4, Zala megyébe 2 új busz érkezik, míg a fővárosba vezető vonalakra 10 új busz jut - írja az MTI.
Az autóbuszok összértéke több mint 2 milliárd forint, megvásárlásukat a 2021 áprilisában kiírt közbeszerzés tette lehetővé. A korszerűsítés idén további ezer busz beszerzésével folytatódik. Év végéig a vállalat autóbusz-állományának 45 százaléka újulhat meg, a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet.
Kapcsolódó
A Volánbusz 2018-ban kezdődött jármű-fiatalítási programja a 2021 végéig lezárt beszerzésekkel 1780 új és újszerű autóbusszal gyarapítja a társaság flottáját. A Volánbusz csaknem 6 ezer buszt közlekedtet országszerte, és 500 millió utast szállít évente.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve