Márciusig átszervezik a pékségek működését a Tesco áruházakban, ami azzal jár, hogy bizonyos munkaköröket összevonnak, vagyis egységenként egy-két dolgozónak megszűnik az állása - írta a lap.
Az átalakítás mögött a termékkínálat változása áll, ugyanis a diszkontokban kialakított látványpékségek olyan versenyhelyzetet teremtenek, amit a Tesco is kénytelen követni. Az áruházi pékségekben egyre inkább az olyan, úgynevezett kényelmi termékeket keresik a vásárlók, amelyek elkészítése, sütése nem igényel különösebb szaktudást. A kemencék működtetését külön képzésen sajátítják el a pékségek eladói, akiknek ezekhez a feladatokhoz valóban nem kell rendelkezniük szakmunkásmúlttal - mondta a lapnak egy áruházi vezető, aki szerint a pékségek átszervezésével egységenként egy-két szakképzettséget igénylő munkakört váltanak majd ki.
A Tesco áruházláncot az átalakítás részleteiről elmondta: folyamatosan felülvizsgálják működésüket a legmagasabb szintű kiszolgálás érdekében. Emiatt a hipermarketekben, a pékség területén dolgozó kollégák munkaköre módosult a még hatékonyabb működés elérése, a termelés optimalizálása és a vásárlói elégedettség növelése érdekében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve