Az új felállás szerint egy 500 fős nemzetközi csúcsszervezet jönne létre a magyar fővárosban, melyben szétválasztanák a hazai és külföldi tevékenységet - olvasható a napilap keddi számában.
A lépésre azért van szükség, mert a Mol tevékenysége egyre inkább nemzetközi, amit jól mutat az is, hogy a nyereségének immár több mint a fele származik a külföldi leányvállalatoktól, de a döntéseket még mindig olyan magyar menedzserek hozzák, akik egyszerre felelősek a hazai és nemzetközi tevékenységért. Az új rendszerben a kitermelési, finomítás-kereskedelmi és kiszolgáló-egységekre tagolt csoportszervezet vezetői mostantól inkább stratégiai és ellenőrzési feladatokat látnának el. A Népszabadság értesülései szerint a megerősített döntési központokat négy zászlóshajó - a horvát INA, az olasz IES, a szlovák Slovnaft és a hazai Mol - testesítené meg, amelyek szabadabb kezet kapnának az irányításban. A magyar központnál marad ugyanakkor a román, a szerb és a szlovén üzletmenet is.
A posztokra nemzetközi pályázatokat írnának ki, amelyre a reményeik szerint - bár csoporton belülről jövő - külföldiek is jelentkeznek. Első körben száz vezetői állást hirdetnek meg - az elnök-vezérigazgató alatti negyedik szintről -, melyekre a hasonló posztokat jelenleg betöltőknek is pályázniuk kell.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve