A 40 éves szakember a Külkereskedelmi Főiskolán diplomázott üzleti gazdálkodás szakirányon. Ezt követően a General Electric hr területén kezdte meg szakmai pályafutását, ahol tapasztalatot szerzett a hr működtetés, javadalmazás, szakszervezetekkel való együttműködés, toborzás és kiválasztás, akvizíciók és e-hr területén is.
Majd 2007-től a UPC Magyarországnál töltötte be a hr igazgatói pozíciót, ahol - többek között - az ő nevéhez köthető a teljesítményalapú kultúra megteremtése (egy új, munkavállalói elkötelezettséget növelő javadalmazási struktúra kidolgozásával párhuzamosan), a tehetséges munkatársak fejlődését segítő program megalkotása és vezetése, a munkaadói márkának a fogyasztói márkával történő harmonizálása, valamint a hr csapat üzleti partner támogatóvá történő átalakítása.
Friedl Zsuzsanna 2014-ben a Microsoft magyarországi hr vezetője lett, ahol a nemzetközi teljesítmény és fejlődési szemléletet sikeresen implementálta, továbbá ő volt a felelős a cég a középtávú stratégiai tervében szereplő munkatársi agenda kidolgozásáért és megvalósításáért, a társaság kultúra- és attitűdváltáson keresztül megvalósított transzformációjának vezetéséért, valamint számos vezetői pozícióban történő utódlási folyamat sikeres megvalósításáért.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve