A ferihegyi repülőtér történetében először 10 millió fölé nőtt az utasszám és év végéig 10,3 millióra emelkedhet. Ez a tavalyi 9,2 millió után 13 százalékos bővülést jelent. A becslések szerint 2018-ra meglehet a 12 millió utas is - írja az AIRportal.hu.
Ehhez viszont már bővíteni kell a repülőtér kapacitásait, ezért ötéves időtávban új terminál építése is szükségessé válhat. A tervek szerint a mostani 2A utasforgalmi épület mellett lenne a C terminál, ezt megelőzően megépülhet, a 2B terminálon a több mint 200 méter hosszú móló - mondta a vezérigazgató.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve