Az alapítók bejegyezték a bíróságon a Webbank Tőketársaság Zrt.-t, a Hiteltársulás nevű civil szervezet ötlete alapján létrehozandó internetes bankot - írta a Magyar Nemzet. A kezdeményezők novemberben egyeztettek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel az elképzelésükről, decemberre készült el a pénzintézet működéséről szóló szakmai anyag, Matolcsy pedig miniszteri biztos nevezett ki az ügy kezelésére.
A tervek szerint a bank 49 százalékban az állam, 51 százalékban pedig civil részvényesek tulajdonában lenne. A szervezők másfél milliárd forintot várnak a kormánytól az alaptőkéhez, továbbá azt szeretnék, hogy a webbank kiemelt projektnek minősüljön, mert így gyorsan dönthet támogatásáról a kabinet.
Az alaptőke másik másfél milliárdos részét az alapítók szerint egy hónap alatt összeszednék a civilektől - a webbank internetes oldalán több ezren jelezték érdeklődésüket a kezdeményezés iránt.
A portálon lévő előregisztráció szerint háromezer magánszemély 15 milliárd forint megtakarítást vinne a bankba, amit kiegészítene 1700 vállalkozás átlagosan hétmilliárd forintos éves folyószámla egyenlege. A banknak egy fiókja lenne, az ügyintézés teljes egészében az interneten zajlana.
A szervezők szerint a budapesti bankközi kamatlábnál (Bubor) legfeljebb két százalékkal lennének magasabbak az internetes bank árai. Ez jelenleg 9,5 százalékos thm-et jelentene a forint-jelzáloghiteleknél, miközben az átlagos mutató 14-15 százalék.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve