Szeptember 2-án saját márkás mobilszolgáltatással jelenik meg a piacon a Mol, teljes egészében a Magyar Telekom hálózatára támaszkodva. A két vállalatcsoport között korábban létrejött stratégiai együttműködés keretében kialakított szolgáltatást többek között a Multipont Törzsvásárlóknak járó feltöltési kedvezmények illetve az országos kúthálózatnak köszönhető könnyű elérhetőség miatt lehet vonzó.
A magyar olajtársaság a régió olajipari vállalatai közül elsőként jelent meg önálló, saját márkával a távközlési piacon. A Mol mobile szolgáltatás legfontosabb előnye, hogy a Mol-kutak országos elérhetőségének köszönhetően az ügyfél akár éjszaka is pillanatok alatt megvásárolhatja az igényeinek megfelelő készüléket, vagy feltöltheti egyenlegét.
Kapcsolódó
A lépés illeszkedik a Mol magyarországi stratégiájába, amely bővíteni kívánja a töltőállomásokon kínált szolgáltatások körét. Ennek keretében indult például a Magyar Postával közösen a Postapont szolgáltatás, a kerékpárosokat megcélzó bringaprogram vagy használt sütőolaj begyűjtését célzó akció is.
A szolgáltatás indulásakor hagyományos és érintőképernyős Samsung készülékek lesznek elérhetőek. Utóbbinál az egyik modell Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefon. A töltőállomásokon 1500, 3000, 6000 és 9000 forintért lehet feltölteni a telefon egyenlegét, míg, webes feltöltésnél - 1500 forint felett - az ügyfelek maguk választhatják meg a feltölteni kívánt összeget 100 forintonkénti lépésekben. Emellett a Mol mobile ügyfelek számára kényelmi szolgáltatások (mobilvásárlás-szolgáltatás, nemzetközi barangolás, online önkiszolgáló ügyfélszolgálat), valamint összecsomagolt adat- és SMS csomagok is elérhetőek lesznek.
A szolgáltatás perc- és SMS-díja a Multipont tagsággal nem rendelkező valamint a Multipont feltöltési kedvezményét nem kihasználó ügyfelek számára egységesen 40 forintba kerül, míg a törzsvásárlóknak akár 28 forintra is kijöhet a lebeszélhető percekre kiszámított legkedvezőbb díj.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve