A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette a Magyarországon érdekelt cukoripari vállalkozásokkal szemben indított eljárását. Az eljárást 2009. május 12-én indították az Agrana Magyarország Értékesítési Kft., az Eastern Sugar Cukoripari Zrt. és a Mátra Cukor Mátravidéki Cukorgyárak Zrt. ellen, majd 2010 áprilisában bevonták a Magyar Cukorgyártó és Forgalmazó Zrt.-t és az Eurosugar S.A.S.-t is, mert a GVH valószínűsítette, hogy a vállalkozások 2003 és 2009 között rendszeres tárgyalásokat folytattak piaci magatartásuk összehangolása érdekében. A feltételezések szerint a tárgyalások és a megállapodások kiterjedtek a cégek által értékesített cukor árának megállapítására, a vállalkozások ipari és kiskereskedelmi vevőinek egymás közti felosztására és a vállalkozások által értékesített mennyiségekkel kapcsolatos információk megosztására - áll a GVH közleményében.
A GVH azonban a beszerzett bizonyítékok alapján - azok számára, jellegére, egymással való ellentmondásaira figyelemmel - úgy ítélte meg, hogy nincs kellően alátámasztva a feltételezett kartell, s az eljárás további folytatásától sem várható eredmény, ezért bizonyítottság hiányában az eljárást megszüntette.
Az eljáró versenytanács döntésében utalt arra is, hogy a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló törvény 2012. november 28-án hatályba lépett módosítása jelentősen szűkítette a mezőgazdasági termékek vonatkozásában történő kartellezéssel kapcsolatos jogsértések szankcionálásának lehetőségeit. Az ezen jogszabály értelmezésével kapcsolatos bizonytalanságok is azt indokolják, hogy a hatóság az eljárás folytatására ne fordítson további erőforrásokat, tekintettel arra, hogy azok hatékony és célszerű felhasználása közérdek - írta a GVH.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve