Az árbevételt csökkentette, hogy az üzletek elvesztették a dohányárusítás jogát, és az általános fogyasztási hajlandóság sem növekedett számottevően a lakosság körében. Ezt azonban ellensúlyozta az egyes boltokhoz kapcsolódó trafikok hálózata, amelyek "visszaszerezték" az elvesztett vevőkör egy részét - mondta Tóth Géza, a cég vezérigazgatója a csütörtöki budapesti közgyűlésen. Szintén hozzájárult az árbevétel növekedéséhez a 2012-ben átvett 63 Match, illetve Profi üzlet, valamint az ugyanebben az évben csatlakozott két új régió, a Piliscsoport Kft. és a Polus-Coop Zrt., ezekkel az üzletlánc 111 új taggal bővült.
A közgyűlésen a tagok jóváhagyták az igazgatóság által kidolgozott középtávú stratégiát is, amely a költségcsökkentést, az informatikai, marketing és törzsvásárlói programok fejlesztését, a meglévő pozíciók erősítését, valamint a franchise-tagok között egyes tevékenységek integrációját célozza.
A jövőben szorosabb együttműködés jöhet létre a regionális szereplők között az informatika, a marketing területén, valamint tovább erősítené a Coop a törzsvásárlói programját is. Utóbbiról Tóth Géza vezérigazgató elmondta: a törzsvásárlók számát jelentősen tudta növelni a hálózat, ez a kör mára eléri a 814 ezret, a társaság azonban már rövid távon egymillióra növelné létszámukat - áll a közleményükben.
A Coop csoportnak csaknem 700 kis- és középvállalkozás a tagja. Mintegy 32 ezer dolgozójával az országban az egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztató.
A Coop csoport franchise láncként működik, a franchise jog tulajdonosa a Co-op Hungary Zrt. Az üzletláncnak már több mint 3000 franchise boltja van, emellett további 2000 üzletet lát el áruval, és naponta mintegy 1,5 millió vevő fordul meg egységeiben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve