Az irodahálózat a Kárpát-medence egészére vonatkozó, a magyar gazdasági növekedést támogató Wekerle-terv megvalósításának egyik legfontosabb eszköze - emelte ki a megnyitóhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Vagács István, a tárca Kárpát-medencei vállalkozásfejlesztési főosztályának vezetője. (Képünk illusztráció.)
A határ menti térség szereplői a 2014 és 2020 közötti időszak legfontosabb együttműködési területeinek a foglalkoztatás fejlesztését és a munkaerő mobilitásának támogatását, a kis- és középvállalatok versenyképességének javítását, a környezetvédelem és erőforrás-hatékonyság növelését és a fenntartható közlekedést jelölték meg a közlemény szerint.
A hálózat első négy irodáját Erdélyben - Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön - nyitották meg. Az irodákat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal közösen alapítja és üzemelteti azzal a céllal, hogy segítsék a Magyarországon és a Kárpát-medencében működő kis- és középvállalatok kapcsolatteremtését.
A tervek szerint még az idén hasonló irodát nyitnak a szlovákiai Dunaszerdahelyen és Kassán, a szerbiai Újvidéken, az ukrajnai Ungváron, a horvátországi Eszéken valamint a szlovéniai Lendván.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve