Teljes erőbedobással dolgozunk a kereskedelmi MobilTárca szolgáltatás bevezetésén - jelentette be Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke, miután véget ért a szolgáltatás pontosan egy éve elindított tesztüzeme. A teszt eredményei és az eddigi lakossági kutatások alapján a szövetség mintegy 350-400 ezerre becsüli azok számát, akik az első körben nyitottak a MobilTárca szolgáltatás használatára.
Az aktív tesztelők 41 ezer fizetési, és több mint 4 ezer hűségpont tranzakciót hajtottak végre az elmúlt 12 hónapban. Ugyanebben az időszakban a felhasználók 120 millió forintot költöttek el a MobilTárca alkalmazással, amellyel Magyarországon kívül további 20 országban is fizettek. Az itthoni elfogadói hálózat dinamikusan növekszik és a jelenlegi 18 ezer érintésmentes kártyaelfogadásra és egyben MobilTárcás fizetésre is alkalmas kereskedelmi egység között egyre nagyobb a kisboltok aránya - mondta Pukler.
A BellResearch által készített júniusi felmérésből kiderült, hogy a válaszadók túlnyomó többsége (86 százalék) a kereskedelmi bevezetést követően is használná a MobilTárcát és a tesztelők 87 százalékánál a következő okostelefon vásárlásakor döntési szempontként szerepel az, hogy alkalmas-e a készülék MobilTárca használatára. Emellett fontos, hogy már a teszt során is a tesztelők közel háromnegyede ajánlotta a MobilTárca használatát ismerőseinek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve