A Húsipari Dolgozók Szakszervezete által a lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a cég talpon maradása, fejlődése lényegében a tulajdonos döntésétől és a finanszírozó bankok magatartásától függ. Mint írják a mezőgazdasági kormányzat többször ígért támogatást a gyulai cégnek - Vidékfejlesztési Minisztérium még áprilisban közölte, hogy javasolni fogja a kormánynak a húskombinát stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítését - és a termék, a gyulai kolbász az úgynevezett hungarikumok közé is bekerült.
A szakszervezet szerint ugyanakkor félő, hogy az idei esztendőben 144 éves vállalkozás a Herz Szalámigyár sorsára juthat. A Húskombinát jelenleg is közel 400 embernek biztosít megélhetést, az ő érdekükben a Húsipari Dolgozók Szakszervezete augusztus 14-én 10 órakor kezdődő NAGISZ Zrt. Igazgatósági ülése előtt levelet kíván átadni a cég tulajdonosának, a HAGE Zrt. menedzsmentjének és délután 16 órakor a Gyulai Húskombinát Zrt. munkavállalói demonstrációt tartanak a HAGE Zrt. székháza előtt, Nádudvaron.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve