Nyártól két újabb járatot indít Budapestről a Ryanair - jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója, egy mai sajtótájékoztatón. A diszkont légitársaság Billundba és Düsseldorfba indít járatokat és ezzel párhuzamosan megemeli a járatok számát Barcelonába, Londonba és Párizsba. Ezeknek a járatok sűrítésének érdekében négy kisebb útvonal - Chania, Palma, Trapani és Rhodos március végén megszűnik.
A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a Ryanair járatai februárban 60 százalékos telítettséggel közlekedtek, márciusban pedig 70 százalékkal számolnak, áprilisban pedig 80 százalk fölötti lehet a gépek telítettsége, így jó esélye van annak, hogy elérjék az évi 2,4 millió utasszámot.
A Napi Gazdaság Online azon kérdésére, hogy a járatok indítását megelőzte-e piackutatás, a vezérigazgató azt mondta, hogy a drága piackutatást nem engedhetik meg maguknak, épp ezért csak tippelnek egy-egy járat indításkor és vagy bejön vagy sem. Épp ezért történnek olyan dolgok, mint most is, vagyis hogy újabb járatok indítását jelentik be, miközben másokat megszüntetnek. Ez tehát nem tudományos módszer, de működik - mondta a vezérigazgató.
Az cégvezető kifogásolta azt a gyakorlatot, amely szerint a Ryanair személyzetének az érkezés után el kell hagyniuk a gépet és át kell esni az ellenőrzésen, ami miatt a következő két hétben naponta egy-egy járatot törölnek. A következő a Baden Badenbe közlekedő lehet, ha nem sikerül megállapodni a hatósággal. A vezérigazgató azt mondta, hogy megtérítik a törölt járatokra váltott jegyek árát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve