Az NMHH korábban azért indított vizsgálatot a Telenornál, mert számos panasz érkezett, hogy az elavult tarifacsomagok kivezetése után több előfizető rosszul járt.
A hatóság kiderítette, hogy szerződésmódosításokkal kapcsolatban több ponton jogsértés gyanúja merült fel. A Telenor együttműködött a hatósággal, és az ügy végül egy úgynevezett hatósági szerződéssel zárult. Ez lehetőséget adott arra, hogy a távközlési vállalat olyan kötelezettségeket vállaljon az érdeksérelmet szenvedett előfizetők kompenzálására, amelyeket más módon, például határozat meghozatalával a hatóság nem írhatott volna elő.
A Telenor vállalta, hogy az érintett előfizetőinek augusztus 29. és szeptember 2. között sms-t küld, amelyben egy kérdőív linkje és egy egyedi kód szerepel azért, hogy az ügyfelek jelezhessék pozitív és negatív véleményüket és igényüket a tarifatisztítással, és az új tarifájukkal kapcsolatban. Akinek ez nem felel meg, telefonon és személyesen is válaszolhat.
A cég azzal indokolta a tarifák kivezetését, hogy az elmúlt két évtizedben több száz tarifaváltozatot dolgoztak ki az iparági fejlődés és a változó ügyféligények mentén, amelyek között néhány mára időszerűtlenné vált.
A szeptember 16-ig beérkező jelzések feldolgozása után legkésőbb október 31-ig személyre szabott kompenzációs ajánlatokkal keresik meg a kérdőívben elégedetlen visszajelzéseket adó előfizetőket. A kompenzáció része, hogy az érintettek díj-, illetve esetenként kötbérmentesen válthassanak az igényeikhez leginkább illeszkedő tarifacsomagra, és szükség esetén havidíj-jóváírásra is sor kerülhet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve